Tisztulási folyamatok

Kérdezte tőlem múltkor egy páciens, hogy hogyan is vannak ezek a tisztulások. Amikor energia hatására, fizikailag is elkezd tisztulni a test, és hogy ez miért és meddig van így?
A dolog olyan mint egy szűrő, amire rárakodott elég sok szennyeződés. Valójában, a szűrő az ami te magad vagy, ezek a „szennyeződések” pedig a minták, hitrendszerek amiket magadra szedtél, akár előző életekben, akár ebben az életedben. Akár még karmának is nevezhetnénk ezeket… Az energia pedig a víz ami letisztít valamennyit mindig újra és újra ebből.
Amikor történik egy oldás (energetikai, tudati, de akár egy masszázsnál is lehet, vagy egy nagy kibeszélős barátnős “együtt bőgünk”-nél), elkezdenek feloldódni azok a dolgok, amik eddig teljesen szilárdan le voltak tapadva, „kőbe voltak vésve”! Elkezdesz elengedni! És igen, ez időnként fizikai szinten tisztulással jár! Ám főleg azokban az esetekben, amikor dehidratált a test (ami mögött persze mindig az elfojtott érzelmek vannak!) akkor van az, hogy „betegségbe” is átcsaphat a dolog. Ami igazából nem betegség ilyenkor, csak a tisztulási folyamat nem tud végig menni, és ez tűneteket produkál.
Ilyenkor segíthet folyadék, légzőgyakorlatok, mozgás, egy tisztító kezelés, és főleg, ha tudatosítjuk magunkban, hogy ez most „csak” egy tisztulási folyamat!

A kérdés második fele az volt, hogy meddig van az úgy, hogy kezelések után vannak lelki, testi tünetek?
Egyrészt addig, amíg kioldódik az a hitrendszerünk, hogy ennek így kell lennie…
De másrészt tényleg van egy pont, ahol ez már máshogyan zajlik!
És ez a Tudattest aktiválódása!
És itt most elidőzhetnénk, hogy a tyúk vagy a tojás volt-e előbb, hogy a Tudattest aktiválódik, és ez már önmagában annyira támogatja a testi változásokat, hogy megszűnnek ezek a hullámzások, vagy mire az ember eljut a fejlődésében arra a szintre, hogy meg tud történni a Tudattest integrálódása, addigra már igazából kitisztult annyira, hogy nem produkálja az addigra már jól megszokott fizikai, lelki oldódási tüneteket. De igazából szerintem a két dolog szinkronban történik!

De mire is jó a Tudattest?
A Tudattest vagy Egyesített Tudatosság az, amikor a Tudat, az elme és a fizikai test összekapcsolódik egy olyan módon, ahol már (egyre inkább) átfedések vannak köztük…
Odáig nagyon sokszor azt éljük meg, hogy van a Lelkünk, ami valamit szeretne, meg van az elménk, ami valami egészen mást, a testünk pedig rosszul van ettől a meghasonlottságtól.
Az elme eredeti feladata az volt, hogy az életünk gyakorlati dolgait levezényelje. De mára ez a szerepe eltoldódott, és mint egy kis diktátor uralni akar mindent. A Tudattest aktiválódása igazából az a folyamat, ahol a szerepek visszarendeződnek a természetes állapotukba! A hullámzás amit pedig előtte megélünk, pont abból származik, hogy az elme ragaszkodik a hatalmához! Csak jellemzően a hullámzás elér egy pontot, ahol egyszerűen leérünk a dolgok legaljára! És ott egyszercsak az elme már annyira fél, és annyira képtelen irányítani az eseményeket, hogy elkezdi szépen lassan beengedni a változást, megengedni, hogy ne csak neki lehessen igaza…

De hogyan lehet ezt a legalja nélkül megúszni?
Tudatossággal! Ha valaki meghozza azt a döntést, hogy köszöni szépen, de neki már elég volt az eddigi drámákból, ő inkább már a fejlődését választja „önként és dalolva”! És a titok az, hogy ezt a döntést bárhol meg lehet hozni, az lesz a legalja! Tényleg nem muszáj még 5-10 évig lefelé zuhanni!
A különbség úgy jelenik meg az életben, hogy azt tanultuk meg, hogy küzdeni kell, akarni, célok kellenek, menni-csinálni térben és időben, és ehhez rengeteg energia kell, amit meg kell szerezni! Amikor a Tudattest már aktiválódott, a Tudat már jelen van a mindennapi életben… az ember azt éli meg, hogy Jelenlétben van. Megszűnik a küzdés, az akarás, és az energia hajszolása, egyszerűen csend van! Megszűnik egy olyan létbizonytalansági szorongás, amit nem is tudtál hogy benned van, mivel soha nem is tapasztaltad, hogy milyen az amikor ez nincs. A Jelenlét behoz egy másfajta energiát, egy másfajta mentalitást! A Tudat amikor jelen van, onnantól nem mész már a dolgok után, te jelen vagy egyhelyben, de a Tudat gravitációja odahoz számodra mindent! Mintha a tér és az idő mozogna már át rajtad! Mindent odahoznak amire tényleg vágysz! Ezért kell ott az elején azt a szűrőt kitisztítani, hogy ekkorra már csak az igaz dolgok maradjanak bent.

Vannak ehhez Buddhista, Taoista és csatornázott módszerek is!
Egy ilyen csatornázott Tudattest Aktiváló módszer a Keletkeztetés.
A módszernek már a leírása is csatornázott, mivel előbb működött a módszer, és aztán lett lehozva az információ, hogy pontosan mi is történik:
„Az anyag tudattal való felruházása, maga a Tudattest megjelenése. Egy olyan tudati ősenergia beletétele a dolgokba, ami által változni fog az anyag is és a fizikai test is. Az ember kiemelése a mostani rezgésből minden szinten, és olyan rezgéskörülmények közé helyezése, ahol az Önvalójává tud válni. Ahol megtanulja a megfelelő kapcsolódásokat. Megtanulja, hogyan kapcsolódjon a változása alatt a fizikai világhoz, hogyan érzékelje a különböző anyagokat, anyagminőségeket, energiákat, amiket eddig nem érzékelt.
Amikor megjelenik az egész testben a Tudat általi Tudatosság, az olyan mint amikor egy csillag megszületik, felfénylik az egész test, mint az Isteni Tudat fénye. Olyankor kapcsolódik az egész testhez,
egyszerre az összes sejthez. Az energiák pedig a Tudatosságot szolgálják. Az Önvaló olyan könnyedén alakítja az anyagot és tapasztalásokat, mint ahogy szappanbuborékokat fujsz magad köré.
Tulajdonképpen nem gyógyulsz, hanem belekerülsz a tökéletesség állapotába, ahol minden megtörténhet.”

Amennyiben megtapasztalnád, hogy mennyit és hogyan emelne rajtad egy ilyen kezelés, várom jelentkezésed:

Gábor Móni

+36/70/602-1813
moluga.com@gmail.com
www.moluga.com