Régen sokat szenvedtem attól, hogy „átveszek dolgokat páciensektől”, amikor bejön valaki érzem a fájdalmait, gondjait, hogy mivel van épp dolga. Aztán volt hogy észre sem vettem, hogy átvettem ezeket, volt hogy már tudatosodott, hogy átvettem, de akkor sem tudtam vele mit kezdeni. Küzdöttem velük, ahelyett, hogy elfogadtam volna. Pedig a páciensnek pontosan elmondtam, hogy hogyan kéne megoldani ezt a dolgot. Csak azt nem akartam belátni, hogy nekem is problémám van ezzel a kérdéskörrel, nyilván ezért ragadt át rám is. Sőt! Nem is jönne be az a páciens, azzal problémával hozzám, ha nem lenne bennem is meg ugyanannak a dolognak a csírája, mivel akkor nem is tudnék neki segíteni abban. Mára egészen máshogy látom ezt. Ma már minden páciensnek kimondott szóról tudom, hogy az rám legalább annyira vonatkozik, hálás vagyok érte, hogy egy lehetőséget kapok ilyenkor, hogy szembe nézzek vele. Magamat gyógyítom őbenne és őt gyógyítom magamban. Ho’oponopono. Tükör effektus. Kívülről nézve másoknak mindig pontosan el tudjuk mondani, hogy mit kéne tennie, de tudatosság kérdése, hogy mikor mennyire ismerjük be, hogy ezt magunknak is mondjuk. És ez nem csak páciens-gyógyító viszonylatra igaz, hanem az összes minket ért külső hatásról. Mert nincs olyan, hogy külső hatás. „A belső külsővé válik: a belső folyamatosan megteremti önmagát a külsőben.” /Osho/ A fejlődésünknek egy fontos lépcsője amikor már megéljük, hogy mind a testünk jelzései, mind a környezetünkben zajló dolgok, ténylegesen csak és kizárólag a bennünk lejátszódó gondolatoknak a reflexiói. Ha történik valami, ami fáj (akár testileg, akár lelkileg), az annyit jelent, hogy valamivel nem akarunk szembe nézni, tiltakozunk magunkban valami ellen.
És a vicces, hogy nagyon sokszor nem is egy-egy téma ellen, hanem maga a változás ellen tiltakozunk. 12 évesen kaptam kölcsön az első Ji King könyvem, ami úgy hozzám nőtt egyből, hogy végül nekem adták. Imádtam. Azóta pedig megvettem az összes kapható könyvet belőle. Valahol pontosan tudtam, hogy működik, de mégis játék is volt. Aztán sok évvel később volt szerencsém részt venni, Mireisz László Ji Kinges tanfolyamán. Akkor ott értettem meg a jelek mögött álló összefüggéseket. Összeállt egy rendszerré, egy folyamatosan, dinamikusan változó rendszerré. Mert az élet is az, és a Ji King az éltről szól. Aztán amikor megjelent a Müller Péter könyv és tartott róla egy előadást, ott azt mondta, hogy „azért jó tisztában lenni ezekkel a szabályokkal, mert a legszabadabban az játszik, aki a szabályok betartásával játszik”. A Ji Kingnek a fő üzenete végtelenül egyszerű: „Minden mindig változik.” Hihetetlen nagy szívességet teszünk magunknak, amikor ezt elfogadjuk. Sokszor félünk változásoktól, mert az a beidegződésünk, hogy ha valami változott az életünkben, akkor rossz lett minden. Csak arra nem emlékszünk, hogy elkezdett valami változni, mi ettől megijedtünk és bezárkóztunk, amitől nőtt a feszültség és végül berobbant vagy összedőlt minden. Pedig pont ugyanez a változás, ha nem állta volna semmi az útját, teljesen automatikusan is megtörténhetett volna. Sokszor attól félünk valójában, hogy ha valami elkezd változni, akkor elveszítünk dolgokat, személyeket. De avval, hogy megakadályozzuk, hogy a saját ütemükben, módjukon változzanak a dolgok, így tényleg sok esetben nem marad más lehetőség. Ha elfogadjuk, hogy a világ folyamatosan változik, azzal megengedjük a „minden megtörténhet lehetőségét”. És ez a legtöbb amit megtehetünk a korlátainkból való felszabadulásunkért.
