Az energia fenntart!
De tudod miért?
Mert az energia mögött a Tudat áll.
Mind azt éljük, amire vágytunk.
A kérdés csupán, hogy beleragadunk a görcsös évtizedes akarásba, vagy ki tudunk lépni az áramlásba, és igen, akár másodpercenként milliószor újra teremteni, hogy mire vágyunk.
Igazából most ebben élünk!
Csak épp most másodpercenként milliószor ellentétes dolgokat teremtünk újra.
A félelmeink, a hitrendszereink, a mintáink, a megfelelési kényszerünk, az önmagunkra kimondott ítéleteink, bűneink miatt.
Vágyunk valamire, de nem teszük hozzá, hogy hogyan valósuljon meg. Ami önmagában nem lenne baj, sőt, legalább nem korlátozzuk. De egyből hozzá kapcsoljuk a félelmünket, hogy “jaj, csak hogyan ne”. Ráadásul jó nagy érzelmi töltéssel! Nem is tud más teremtődni!
Igazából teremtésben zseniálisak vagyunk, hisz mind Teremtők vagyunk. Csak ideje lenne a tudatosságot is mellé emelni, hogy végre meglegyen az irány. De nem valamerre, hanem haza, befelé a középpontba, az origónkba.
A vágy a kulcs, a lélek szenvedélye.
Fogadjuk el, az van, amire vágytunk!
Élvezzük ki, ha már ennyire vágytuk!
És ha végre kielégül a vágy, automatikusan tovább fogunk tudni lépni, mert már nem lesz meg a magunk által ráaggatott érzelmi kötés.
És akkor, újra teremtődhet minden, másodpercenként milliószor.